fbpx

UPS a világ legismertebb vállalatai között

Írta: Szerkesztőség - 2018 február 01.

A UPS magasan a második helyezett feletti pontszámot ért el az iparági kategóriában.

Nagyon megtisztelőnek tartjuk, hogy ebben a tekintélyes elismerésben részesültünk. Komoly tanúságtétel ez a cégünknél dolgozó elhívatott kollégáink és a folyamatos fejlesztésre épülő vállalati kultúránk mellett, melynek fő célja, hogy minél nagyobb hozzáadott értéket nyújthassunk ügyfeleinknek szolgáltatásunk során, végső soron ezek az értékek teremtenek meg és tartanak fent egy céget nyilatkozta David Abney, a UPS elnök-vezérigazgatója

A vállalat az alábbi tényezőkben első lett az iparágban: innováció, emberi erőforrás menedzsment, a vállalati erőforrások felhasználása, társadalmi felelősségvállalás, vállalatvezetés, pénzügyi stabilitás, stratégiai beruházások, termékek és szolgáltatások minősége és globális versenyképesség. 

A UPS a világ egyik legismertebb márkája. A vállalat több mint 220 országban és területen működik, és az elmúlt években széles körben elismerték a világkereskedelem fejlesztésében betöltött növekvő szerepéért. A mostani az egymást követő harmadik alkalom, hogy a UPS elsőként végzett a Fortune magazin listáján a kiszállítási szektorban.

Összeállította: Kalmár Nárcisz