Október 31-ig lehet jelentkezni a CSAOSZ konferenciára

A CSAOSZ éves szakmai konferenciáját 2018. november 7-én 9 órai kezdettel Budapesten, a Hegyalja úti Bara Hotelben rendezik meg. A rendezvény három szekcióban több aktuális témával is foglalkozik.

 „Európa” szekció – mi vár a csomagolóiparra

Idén év elején hirdette meg az Európai Bizottság és Tanács a Körforgásos gazdaság programját. Ennek keretében több, a csomagolási szakterületet érintő irányelvet módosított, illetve új jogszabálytervezetet készített. A változtatások nemzeti jogrendbe átültetése kötelező, ezért sok feladat vár a csomagolóiparra, a jogalkotókra, az érdekvédőkre és a jogalkalmazókra egyaránt

A szekció a jelenlegi hazai hulladékgazdálkodás elemzésével, a csomagolási és csomagolási hulladék irányelv újdonságainak bemutatásával, valamint a nagy port kavart műanyag stratégia bemutatásával fog foglalkozni.

Vállalat és csomagolásmenedzsment szekció – új kutatás-fejlesztési eredmények

Igazi szakmai szekció, ahol egyebek között csomagolásmarketinggel, a vállalati gyakorlatban az ipar 4.0 már fellelhető elemeivel foglalkoznak.

Bioműanyagok szekció – a megváltó?

A műanyagok használatának visszaszorítására irányuló európai kezdeményezések nagy reményekkel tekintenek a bioműanyagok, azaz a növényi eredetű és komposztálható műanyagok felé. A szekció számos, a műanyag stratégia által „üldözött” termék alternatíváira mutat be fejlesztéseket, megoldásokat.

Jelentkezni legkésőbb 2018. október 31.-ig a CSAOSZ Titkárság e-mail címén (csaosz@csaosz.hu) lehet.

A jelentkezési lap ITT érhető el!

Részletes programterv:

 

no