Vezetőváltás a Jungheinrich élén

Mint korábban már bejelentésre került, Dr. Lars Brzoska vette át a Jungheinrich AG igazgatótanácsának elnöki posztját. A 46 éves közgazdász szakember 2014 óta tagja az intralogisztikai nagyvállalat igazgatótanácsának. 2018 nyaráig sikeresen vezette az értékesítési üzletágat, majd pedig a műszaki igazgatói pozíciót töltötte be a vezetőségben. Ez utóbbi feladatkört 2020. január 1-ig továbbra is ellátja, amikortól Sabine Neuß fogja betölteni a műszaki igazgatói elnöki posztot.

Hans-Georg Freyt, az eddigi elnököt, a felügyelő bizottság elnökének választották meg. Frey 2007-től az idei év augusztusáig töltötte be a Jungheinrich AG igazgatótanácsának elnöki posztját. A tavaszi közgyűlésen a részvényesek 2019. szeptember 1-i hatállyal választották meg őt felügyelő bizottsági elnöknek.

A felügyelő bizottság eddigi elnöke, Jürgen Peddinghaus, már tavaly bejelentette visszavonulását. Peddinghaus 2001 óta volt tagja a Jungheinrich felügyelő bizottságának és 2006 óta annak elnöke.

A Jungheinrich AG már több mint egy éve bejelentette a vállalat felső vezetőségében tervezett generációváltást, és időben elkezdte a felkészülést az igazgatótanácsban és a felügyelő bizottságban.

Olaf Scholz szövetségi pénzügyminiszter részvételével szeptember 3-án felavatásra került a Hamburg Wandsbek városrészében található konszernközpont második építési szakasza. A központ bővítése további 500 dolgozónak biztosít helyet, akik eddig Hamburg különböző részein található telephelyeken dolgoztak. Így a jövőben a vállalat központjában ezren fognak munkát végezni.

Dr. Lars Brzoska így nyilatkozott: - A folytonosság és a stabilitás nagyban hozzájárul egy vállalat sikeréhez. A Jungheinrichnél időben megszületett a döntés az igazgatótanácsban és a felügyelő bizottságban tervezett változásról és ennek kommunikációjáról. A Jungheinrich fenntartható értékeket teremt ügyfeleinek, üzleti partnereinek, dolgozóinak és részvényeseinek. Hamburgi családi vállalkozásként célunk a hosszú távú és profitábilis növekedés. Ezt bizonyítja a vállalat vezetésében végrehajtott változtatás is.

Rendkívüli hálával tartozom Hans-Georg Freynek, aki az elmúlt 12 évben kollégáival együtt egy sikerfejezetet írt a Jungheinrich történetében. Vezetése alatt 2010 óta megduplázódott a forgalom, és világszerte több mint 8000 munkahely jött létre. Nagy öröm számomra, hogy a több mint ötéves együttműködésünket most egy új konstellációban folytatjuk. Mindemellett szeretném megköszönni Jürgen Peddinghausnak az elkötelezettségét és folyamatos támogatását. Ő egy megbízható alapot adott, és a tanácsai mindig segítettek. Az igazgatótanács és valamennyi dolgozónk nevében kívánok neki további sikereket. Örülök ennek a felelősségteljes új feladatnak – az igazgató kollégákkal és minden munkatársunkkal együtt azon fogunk dolgozni, hogy folytassuk a Jungheinrich sikertörténetét. Elektromobilitás, digitalizálás és automatizálás az intralogisztika meghatározó irányzatai. Csapatunkkal tovább fogjuk növelni innovációs vezető szerepünket ezeken a területeken, és még jobban kiaknázzuk a piacon eddig még kihasználatlan potenciált. A jövőben is szeretnénk az ágazatban egyedülálló termékeinkkel és megoldásainkkal fenntartható többletértéket nyújtani ügyfeleinknek, hogy megfeleljenek az e-kereskedelem növekvő kihívásainak. Nagy hangsúlyt fektetünk a jövőbe mutató technológiákra: a lítiumion akkumulátorokra és a digitális megoldásokra.

no