fbpx

FESPA Berlin 2018 – igazi szakmai seregszemle!

Írta: Hornyák Mihály - 2018 szeptember 01.

A FESPA (korábban: The Federation of European Screen Printers Associations) a szitanyomó, grafikai, textil- és digitális nyomdai nemzeti szövetségek világszervezete, amelynek ősét 1962-ban alapították Koppenhágában. Nonprofit szervezetként a tevékenysége során keletkező hasznot a tagszervezetein keresztül visszajuttatja az iparágba, konferenciákon, kiadványokon, kutatásfinanszírozásokon keresztül. Legfontosabb célkitűzései tapasztalatot és tudást közvetíteni a tagjai között, kiadványaival, rendezvényeivel és szolgáltatásival elősegíteni a tagok számára az elérhető legmagasabb színvonalú technológiák megismerését, népszerűsíteni a különleges, kreatív és innovatív nyomdai megoldásokat. Mára a FESPA jól hangzó és népszerű brand is lett, az iparág vezető kiállítás- és rendezvényszervezője. Magyar vonatkozása is van ennek a fejlődésnek, hiszen 2010 és 2013 között Kovács György, a Magyar Szitanyomók Szövetségének elnöke látta el az elnöki tisztet.

Innováció, érdeklődés, közösség

Ilyen múlttal a háttérben idén májusban Berlin adott otthont a négynapos rendezvénynek, rekord számú, több mint 20 000 látogatóval, és többszáz kiállítóval 97 országból. Az idei szakmai seregszemlén ismét helyet kapott az European Sign Expo – a nem nyomtatott reklámeszközök bemutatója. 115 kiállítóval a 2018-as európai kiállítás közel 50%-kal volt nagyobb, mint a 2017-es, és háromszoros növekedést mutatott az esemény elindítása óta eltelt hat év alatt, igazolva, hogy érdemes volt elindítani.

Roz Guarnori kiállítás-igazgató szerint „Azóta, hogy 2013-ban elindítottuk az ESE-t, következetesen kidolgoztuk a rendezvényeket. Egy igen erős 2018-as kiállítás van mögöttünk, a kiállítók és a látogatók visszajelzései nagy bizalmat adtak számunkra, hogy piacvezető eseményt nyújtunk, ami igazán fontos a szakembereknek, mint innovációs bemutató helyszín és közösségi találkozóhely. Az eseményen részt vevő négy látogatóból három részt vesz az üzleti döntéshozatalban, és a megkérdezett látogatók 94%-a elmondta nekünk, hogy az ESE-kiállításon való részvétel fontos a vállalkozásuk számára – ez a legkielégítőbb visszajelzés, amit kaptunk.”

Erre tart az iparág!

A FESPA idei mottója „Where Print takes off” – azaz „Ahol a nyomtatás szárnyra kap”. A kiállítók egy része a mottó által kínált lehetőséggel élve, a repülés témakörében tervezte meg standját. A Berlin Messe volt a helyszíne a rendezvénynek, amely a nemzetközi események közt már méltó hírnévre tett szert, a német precizitás pedig a szervezésben is megmutatkozott. A látogatók számíthattak a legfrissebb újításokra a berendezésekben, szoftverekben, tintákban és médiákban a képernyő és a digitális széles formátumú nyomtatás, a textilnyomtatás és a feliratozás terén, mindezt több mint 700 standon bemutatva.

A Trend Theatre-ben folyamatosan érdekes és hasznos előadásokat hallgathattak a piac meghatározó szereplőitől a legfontosabb iparági tendenciákról. A regisztrációs kérdőív alapján kiderült, hogy a legtöbben (a látogatók 44%-a) a digitális nyomtatás újdonságai iránt érdeklődtek, a másik leginkább népszerű terület a textilnyomtatás volt (30%). Igazi sláger téma volt a 3D-nyomtatás, azok a fejlesztések, innovációk, melyek elérték, hogy egyre szélesebb körben használható és elérhető a technológia. A visszajelzések alapján kiderült, hogy a látogatók nagy része több napot töltött el a rendezvényen, sokan már konkrét gépvásárlási célokkal érkeztek. Ennek bizonyítéka volt, az egyre több nyomdaipari gépen megjelenő kis cédula: Sold to xy LTD (eladva az xy cégnek).

FESPA-események

Minden nagy FESPA-kiállítás elmaradhatatlan rendezvénye a FESPA Awards, ami lehetőséget ad valamennyi tagnak, hogy beküldjék a munkáikat. A Messe Berlin átriumában a látogatók inspirációt nyerhettek a FESPA-díjas nyomdai és feliratozási projektekről, a nyerteseket pedig a FESPA-gálavacsorán hirdették ki.

A FESPA összegezve az alábbi programokat kínálta Berlinben: az Európai Sign Expo-t, a FESPA Trend Theatre szakmai előadásait, a Printeriors, azaz a beltéri dekorációs nyomtatást bemutatót, az új Print Make Wear, a textilnyomtatási folyamatot bemutató kiállítást, és a Corrugated Experience, amely a hullámkarton-feldolgozás lehetőségeit mutatta be.

A következő FESPA Global Print Expót Münchenben rendezik 2019. május 14–17. között, míg a 2020-as eseményt március 24-27. között rendezik Madridban. Az idei kiállítás nagy sikere igazolta, hogy érdemes évente megrendezni a FESPA-t, hiszen a kiállítók és a látogatók visszajelzései is túlnyomórészt pozitívak voltak.

Találkozzunk jövőre Münchenben!

Összeállította: Hornyák Mihály