fbpx

Teljesség és kínálat: kár lenne kihagyni!

Írta: Szerkesztőség - 2019 február 14.

Egyenletes fejlődés mutatva, gyakorlatilag minden helyet kihasználva, teltházas rendezvény lesz az idei PPDexpo/SignExpo. Ráadásul nemcsak a kiállító cégek által elfoglalt terület mérete meggyőző, hanem a tervezett kínálat, amit a standokon bemutatni terveznek. Nekünk, szervezőknek (PNYME és Expositor) a sok munka mellett annyi helyzeti előnyünk van a szakmai közönséggel szemben, hogy mi már most információkkal rendelkezünk a várható látnivalókról. És lenyűgöző, amit majd mindannyian láthatunk áprilisban…!

 

3000 négyzetméteren

Már több mint 3 ezer négyzetméter hasznos kiállítási területre vannak kiállítók. Ez egyben azt is jelenti, hogy mivel a közlekedési utakat gyakorlatilag nem lehet beépíteni – de csökkenteni sem lehet a méreteiket –, így a BOK legnagyobb, „A” pavilonja teljesen megtelt. Még néhány szegletben van ugyan pár kisebb kiadó standhely, de az április 9-i nyitásig feltehetőleg még azok is megtelnek kiállítókkal és termékeikkel.

Teljes szegmens-látkép

A regionális kiállításokon, mint amilyen a PPD/Sign is, jellemzően nem a gyártók kiállításai, hanem a képviseletek, disztribútorok közvetítik a legújabb kínálatot. Akik viszont jellemzően nem egy-egy márkát képviselnek, hanem valamilyen választott technológiai rendszer szerint egész portfóliókat különböző gépek, berendezések, anyagok, stb. gyártóitól. Így ugyanannyi kiállítóval sokkalta színesebb kínálat jelenik meg a látogatóknak. Nyugodtan kijelenthető, hogy aki végignézi majd a két expót (ami egyébként csak optikailag, a különböző szőnyegszínekkel jelzetten különül majd el egymástól), az a printmédia-iparágak, a nyomtatott kommunikáció minden létező szegmensének elérhető technológiai kínálatából információkhoz jut.

Minden, ami nyomda-nyomtatás

Nemcsak több gép-, nagyobb alap- és segédanyag kínálat lesz látható – és a sokféle gyártó jóvoltából vélhetően igen változatos árfekvésben –, hanem minden olyan újdonsággal is megismerkedhet a látogató, amit a mai sokszorosítóipar produkálni tud. Ezért kimondottan hasznos lehet, ha a nyomdák a megrendelőiket is arra ösztönzik, jöjjenek el a kiállításra! Annak érdekében, hogy ne csak sodródva bámészkodjanak, hanem legyenek számukra szakavatott kalauzaik. Mert érdemes inspirálni őket abban az irányban, mi mindent rendelhetnek már, és mi mindenre képes ma már egy nyomda. Legyen bár a fő profilja a klasszikus nyomdai termék: a könyv, vagy a szinte már mindenki által gyártani kívánt „csomagolóanyag”, vagy akár valami egyedi arculatú és szemkápráztató reklámeszköz, vagy bármi egyéb termékféleség. Ismét itt találkozhat mindenki, akinek akár a legkisebb köze is van a nyomtatáshoz. Print, packaging és digital. Akinek akár csak egyikhez is köze van, annak ott lesz a helye április 9-11 között a kiállításokon!

55 (PPDexpo) + 31 (SignExpo) azaz 86 kiállító összesen 1818+1279 azaz összesen 3097 négyzetméteren. Ennyi már biztos február elején. Ekkora kínálatot egy időben egy helyen – kár lenne kihagynia!