fbpx

Csökkent a Rába bevétele és eredménye

Írta: Szerkesztőség - 2014 november 13.

Eközben 9,8-ról 7,7 milliárd forintra csökkent a vállalatcsoport hitelállománya – derül ki a társaság nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) szerint készült csütörtöki gyorsjelentéséből.

A belföldi piac adta az üzleti forgalom hajtóerejét, az idén megindult járműértékesítések mellett ebben szerepe volt a Rába-alkatrészekkel felszerelt személyautó-típusok piaci sikerének is – közölték. A BÉT honlapján közzétett jelentés szerint a belföldi értékesítés 58,6 százalékkal emelkedett, a külföldi viszont 21,5 százalékkal csökkent ebben az időszakban.

Részben azért, mert a szovjet utódállamok piacán a rubel jelentősen gyengült, részben visszaesett a nagyteljesítményű mezőgazdasági gépek globális piaca, illetve az európai tehergépjármű-piacon is kevesebb járművet adtak el. A közlés szerint a futómű üzletág értékesítései 31 százalékkal estek vissza, míg az alkatrész és a jármű üzletágé 4,6, illetve 188,5 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest.

A közleményében a társaság azt prognosztizálja, hogy az idén növekszik az árbevétel, az EBITDA pedig eléri a 4,1 milliárd forintot. A Rába-csoport üzemi eredménye ötödére, 2,405 milliárdról 452 millió forintra esett, nettó pénzügyi eredménye pedig 44 milliós pluszból 442 milliós mínuszba fordult az első háromnegyed évben.

Pintér István elnök-vezérigazgatót idézve a közlemény arra hívja fel a figyelmet, hogy a társaságnál az üzletfejlesztés áll az idei év fókuszában, amivel ellensúlyozni kívánják az üzleti környezet nagyfokú változékonyságát. A vezető a hitelállomány folyamatos csökkenése mellett sikerként említi, hogy beindult a piaci diverzifikáció az alkatrész és a jármű üzletágban.

 

MTI 2014. november 13.