kereskedelem

A cég már az év vége előtt megkaphatja a teljes körű engedélyt drónszállításra az USA-ban.
A leginkább környezetbarát vasúti szállítás jelenleg főként nagy távolságon versenyképes.
Fellendülhet a vasúti árufuvarozás a Triesztben létesülő magyar kikötőnek köszönhetően.
Az internet-hozzáféréssel rendelkező amerikaiak 96%-a vásárolt már online, de ez az arány Európára is jellemző.
Az elemzői konszenzus szerint idén a világgazdasági növekedés lassulni fog, azonban a mindennapokban ez még nem válik érezhetővé.
A Parlamentben ünnepélyes keretek között átadták a 2018. évi Innováció Nagydíj elismeréseket
Hongkong számára hazánk fontos kereskedelmi partner a közép-kelet-európai régióban
Nem kis kihívást jelent megfelelően becsomagolni, szakszerűen szállítani és mutatósan prezentálni.
Az idei évben is megrendezésre került két neves kiállítás, a FachPack Nürnbergben és a LogiMAT Stuttgartban. Cikkünkben e két esemény díjazottjait mutatjuk be.
Az utóbbi években jelentősen emelkedett Magyarországon az online kereskedelem, amelyről a GKI készített jelentést
Három napon keresztül Berlin volt a gyümölcs- és gyümölcslé-kereskedelem fővárosa. A kifejezetten a szakértő közönség számára szervezett kiállítást 130 országból 77 ezer érdeklődő látogatta meg.
Sokan felkészületlenek a Brexitre
A 21. század kezdetétől az e-kereskedelem látványos fejlődésével, a vásárlók egyre igényesebbek. Egy friss felmérés* szerint, az e-kereskedők 45%-a szerint több...
A Bearing Express Csapágyszolgálat Kft. 1993 óta van jelen a hazai és nemzetközi piacon. Lépést tartva az ipari fejlődéssel, az elmúlt 20 évben komplex raktározási...